A rendszeresen multivitamin kiegészítést fogyasztók biológiai életkoruk alapján fiatalabbak, mint azok, akik nem fogyasztanak rendszeresen vitamin tartalmú étrendkiegészítőket. Ez derül ki abból a nagylétszámú csoporton végzett kísérletből, amit Dr. Honglei Chen (National Institute of Environmental Health Sciences) végzett munkatársaival a közelmúltban. Amennyiben van kedve röviden és érthetően elmagyarázzuk a tudományos eredményt.
Az öregedés egy normális és szükséges folyamat akár a sejtek szintjén, akár a test szintjén, amit ezek a sejtek építenek fel. A sejtek az osztódásuk során egy majdnem tökéletes módszert alkalmaznak az öregedés folyamatának vezérlésére. Minden sejt DNS láncának végén megtalálható egy rövid szakasz, ami a gének szempontjából értéktelen, de minden sejtosztódás során leszakad róla egy darab és rövidül. Hogy ezt hányszor képes egy sejt megcsinálni, az ennek a "vágható" szakasznak a hosszától függ. Amikor ez elfogy, a rövidülés a sejt értékes szakaszait is érinti és mindössze pár osztódás után a sejt elhal. Ez a hirtelen gyors öregedés hátterében álló ok.
Ugye ön is el tudja képzelni azt a cipőfűzőt, aminek a végéről mindig lecsípjük annak a kemény műanyag lezáró végnek egy darabkáját, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a fűző pár nap alatt kirojtosodjon. Nos, nagyon hasonló jelenség vezérli a gének elhalását is.
Minden sejtosztódás után a telomerek hossza rövidül és amikor teljesen elfogy, a sejt elhal (apoptózis). Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy az oxidatív stressz felgyorsítja ezt a folyamatot. Dr. Chen és munkatársai arra az eredményre jutottak, hogy a multivitaminok antioxidáns és krónikus gyulladásokat csökkentő tulajdonsága a telomer hosszára van közvetlen hatással.
A neves szaklapban (American Journal of Clinical Nutrition) megjelent tanulmány szerint a kutatók azt találták, hogy a napi rendszerességgel multivitamint fogyasztók telomerének hossza átlagosan 5,1%-al volt nagyobb, mint azoké, akik nem szednek rendszeresen multivitamin kiegészítést.
"Tudomásunk szerint a miénk az első epidemológiai tanulmány, amit a multivitamin fogyasztás és a telomer hosszának összefüggése kapcsán végeztek. Mivel a rendszeresen multivitamint fogyasztók általában egészségesebb életmódot folytatnak, eddig nehéz volt elkülöníteni az életkor alakulására ható egyéb epidemológiai hatások részarányát." írta Dr. Chen.
A tényleges eredmények:
A kutatók összesen 586 nőt és táplálkozási szokásaikat vizsgálták. Mindannyian 35 és 74 éves kor között voltak. A telomer hosszának meghatározása után egy 146 kérdésből álló kérdőívvel teljesen feltérképezték az étkezési szokásaikat. Az első, ami szembetűnő volt az 5,1%-os telomer hossz többlet a naponta multivitamint fogyasztók körében.
A kutatók megpróbálták meghatározni az egyéb ételek vitamintartalmát is figyelembe véve, hogy melyik vitaminok felelősek az eredményért.
"Bár a kapott eredmények még koránt sem kielégítőek és további mérésekre lesz szükségünk, de most úgy tűnik, hogy a C-vitamin és az E-vitamin fogyasztásának van közvetlen hatása a telomer hosszára." írták a cikkben.
Az első bíztató eredmények alapján Dr. Chen és munkatársai további epidemológiai vizsgálatokat fognak végezni az összefüggések pontosabb feltárása érdekében. Reményeik szerint az eredmények nem csupán az öregedési folyamatok pontosabb megértésére és befolyásolására lesznek hatással, de számos krónikus betegség kezelésére is.
Lehet e örökké élni?
Igény az volna rá, és ha végig gondoljuk a fenti folyamatot, azt mindjárt láthatjuk, hogy a telomer hosszának állandó "visszapótlásával" elvileg ez elérhető lenne a sejtek szintjén. Az már más kérdés, hogy van e ennek értelme és milyen módon befolyásolná ez a Föld és az emberiség egészségének sorsát. Egy biztos: ha meg lehet hosszabbítani egy egyébként boldog és eredményes életet akár 5%-al, azzal érdemes foglalkozni.
Forrás: Source: American Journal of Clinical Nutrition June 2009, Volume 89, Number 6, Pages 1857-1863, doi:10.3945/ajcn.2008.26986 "Multivitamin use and telomere length in women" Authors: Q. Xu, C.G. Parks, L.A. DeRoo, R.M. Cawthon, D.P. Sandler, H. Chen
(Forrás: naturhirek.hu)

generic viagra
grilxq generic viagra 7304 cialis sXbsn propecia 5335 accutane 8230
accutane
earnbq accutane =-] generic cialis >:-[ viagra 6328 propecia Dtcjlq
payday loans
xivlbv payday loans >:]] payday loans :-O instant cash advance :-O
payday loans
uwebmccp payday loans 8]]] cash advance 9478 payday loans 7349
advair diskus
vuhyfhr advair diskus :-O
cheap cialis
msmleci cheap cialis PVpzJY viagra 6555 viagra :-O cialis cheap 8]]] viagra cmytZ buy cialis 6319
cialis
ygcjst cialis 9100 viagra 8]]] cialis 8680 viagra Lmsfn cialis 7727 buy viagra 9088
payday loans
jjmpbnqk payday loans SDhttw Payday loans tVNwCf payday loan 9035
payday loans UK
rtdsgzr payday loans UK BEVebz payday loan NvRrd Payday loans >:]]
Payday Loans uk
jcsrmp Payday Loans uk ShlDA bad credit payday loans >:]] cash advance =-]
nimotop
wcankv nimotop miXCev cefixime zWPRJ sumycin 8178 triphala >:]] horny goat weed 4502 kamagra oral jelly =-]
propecia
kowzdow propecia oPulAG buy viagra 5605 kamagra :-O accutane :-O clomid UOUWbe buy cialis :-O
online pharmacy
wsebzbdr online pharmacy :-O contraindications elocon >:]] buy ceclor 2665 alesse generic name: levonorgestrel 1252 prescription: glucotrol glipizide 0588 online pharmacy =-] generic lipitor lykzNT arthritis boniva evista 0766 avandamet 4 mg 0216 amoxil online 7694
auto loans online
efwfurlu auto loans online 6072 Payday Loans uk EwIhv payday loan online 2441 payday loans online =-]
zyrtec
jkeneade zyrtec %-[[[ terramycin 3771 relafen %-[[[ differin cKwQXy prilosec QBKpE allopurinol tlSZDO
cialis
cackotb cialis >:-OOO cialis zytJM kamagra viagra cialis apcalis 1024 viagra %-[[[ order sildenafil =-] cialis %-[[[
viagra no prescription
qsfypcc viagra no prescription %-[[[ order tadalafil 1349 cialis jSFdzJ alternatives to viagra 5957 discount cialis 7731 viagra no prescription uIVHgf
viagra
xynhzv viagra NmHdw cialis >:-OOO clomid =-] order kamagra 4688
The Standard, and has spun
The Standard, and has spun at various art openings, private parties and special events along the East Coast. meet local
Dr. Chen és munkatársai
Dr. Chen és munkatársai arra az eredményre jutottak, hogy a multivitaminok antioxidáns és krónikus gyulladásokat csökkentő tulajdonsága a telomer hosszára van közvetlen hatással. furniture los angeles
viagra
nnvjaimd viagra 8]]] clomid rNXLp buy cialis 6448 order kamagra %-[[[ cheap propecia >:]]
Ez a hirtelen gyors
Ez a hirtelen gyors öregedés hátterében álló ok. golf holidays
accutane
uyvexq accutane 3480 buy generic viagra 0581
Excellent piece of
Excellent piece of information. Keep it up!
Folding Sliding Doors
cheap glucotrol xl
rboiax cheap glucotrol xl 3965 cymbalta :-O
zofran
axnwpko zofran Pfokdk arava >:-[
order himplasia
erfxkpwi order himplasia FaXqp accupril online :-O
omnicef
nydebl omnicef 4138 buy tetracycline 8106
cialis online
zjcybk cialis online 4406 buy viagra 9425
order accutane
tebeoz order accutane pYfVy clomid ePgxiB order propecia 6033 kamagra >:-[
propecia
dvtvhdpy propecia =-] accutane >:-OOO
Ez egy remek alkalom, hogy
Ez egy remek alkalom, hogy azt mondják, hogy az érintett nekem tökéletes történet kapcsolódik ehhez a jó post.
-Ez egy remek alkalom, hogy azt mondják, hogy az érintett nekem tökéletes történet kapcsolódik ehhez a jó post.
NewMessage
опера для телефона скачать opera для телефона бесплатно скачать opera на телефон
buy activ8 energy booster
asbjbtqy buy activ8 energy booster WtaGd cheap strattera >:]] abana LtlYgP prednisone :-O buy lipitor 9327 cymbalta online 1109 viramune cubZPo buy zocor =-] depakote >:-OOO cheap brand amoxil AXpeK
Cheap viagra
zaaoxlg Cheap viagra 3968 buy viagra >:-OOO viagra vs cialis 0736 viagra cKhFm cigars pUyMX Winston cigarettes 5469 viagra psecP cialis CJPUq
viagra
zdqhul http://dxsnom.com/ rxzieew [url=http://egtffr.com/]rxzieew[/url]
NewMessage
idelist.ru umlator.ru ruchik.ru
bfterq
afncajbg
The information is excellent
The information is excellent one. I like it!
London Plumbers
Már az egész tartalma
Már az egész tartalma blog, ami nagyon informatív és jól dolgok, úgyhogy szeretném meglátogatni újra.
Lynx @ motor trade insurance
Is it safe to take different
Is it safe to take different multivitamins at the same time? Or do we still need to go to the doctor and ask him about it? excel 2010 training course
Örülök, hogy megtalálja
Örülök, hogy megtalálja az utat az írás utáni. Most könnyen számomra, hogy megértsék és a fogalom. Köszönjük ezt a felülvizsgálatot! Nagyon informatív cikk. Nagyon köszönöm az élvezi ezt a gyönyörű cikket velem.
-cheap van hire
The post is really an
The post is really an informative one. I have learned some valuable thing over here. Many many thanks for sharing such a nice post. english teaching job shanghai
Interesting article and
Interesting article and blog, please allow it to comming sometime soon. I must read more project management certification
great
I believe there are several more pleasurable sessions in the future for those who check out your blog. bottleless water cooler
Thanks for your feelings and
Thanks for your feelings and this personal statements
A truly an interesting page.
A truly an interesting page. Totally amazing. Thanks!
Divorce lawyers in California
great
Thanks for writing such a nice post. After reading your post I can say that you have done lot of research on this topic and I really liked the way of your writing and how you have thrown the light on unhidden facts. genutrain | aso ankle support
Thing
The first thing apparent was the telomere length of 5.1% in excess of the daily multi-vitamin consumers. how to stop sweating
reply this topic
I'm not too lazy to write an academic essay. I just have got less time for academic writing. Therefore, I must cooperate with the essay writing service to get academic papers, which are written by skillful writing specialists. I do know that various students cannot get great results without academic papers writing help.